Valóság, tények és a sztori, amit magamról mesélek

Egy nap megszületsz. Nem kérdezték, szeretnél-e részt venni ebben a projektben. A világ már fut, a gravitáció működik, az idő telik. Ez a valóság. Nem érdekli, mit gondolsz róla.

A valóság ontológiai (lételméleti) kategória: a dolgok állapota önmagában. Előbb volt itt, mint te, és valószínűleg tovább marad. Hozzáférésed közvetett és korlátozott, hiába érzed néha úgy, hogy mindent átlátsz.

Aztán elkezded gyűjteni a tényeket.

Születtél ekkor. Ide jártál iskolába. Ezt a munkát kaptad. Ez történt a vizsgálaton. Ezek az episztemológiai (ismeretelméleti) kategóriába tartozó állítások: ellenőrizhetők, dokumentálhatók, pecséttel elláthatók.

A tény azonban mindig válogatás. Senki sem vezeti a teljes univerzum naplóját. Valaki kiválasztja, mi kerüljön be a dossziéba, és mi maradjon a háttérben.

És végül jön a narratíva.

A narratíva hermeneutikai (értelmezéstani) szerkezet: a tényekből történetet gyárt. Összeköti az okokat és következményeket, kijelöli a hősöket és a bűnbakokat, és eldönti, hogy a történet tragédia, fejlődéstörténet vagy „még mindig dolgozom rajta".

Ugyanazokból a tényekből elmondhatod, hogy az élet kegyetlen volt hozzád.
Ugyanazokból a tényekből azt is, hogy rendkívüli rugalmasságot fejlesztettél.
Mindkettő koherens. Mindkettő eladható.

A valóság nem kér narratívát a létezéshez.
A tények a valóságra támaszkodnak.
A narratívák viszont remekül megvannak akkor is, ha a tényekkel lazán bánnak.

Minél feljebb haladsz ezen a lépcsőn, annál több az emberi beavatkozás, és annál nagyobb a torzítás esélye. A történet végére akár te magad sem emlékszel, mi történt valójában.

Két ember ugyanazt az eseményt látja. Mindkettő igaz állításokat tesz. Mégis két külön világot írnak le. Üdv a szelekció világában.

A narratíva tovább szűkít. Ki volt a hibás. Hol kezdődött. Mi a tanulság. Milyen zenét kell alátenni, ha filmet készítenek belőle.

A valóság nem igaz vagy hamis. Csak van.
A tény igaz vagy hamis.
A narratíva lehet meggyőző, felemelő, manipulatív vagy teljesen tévúton járó. Gyakran egyszerre több is.

És amikor valaki azt mondja: „ez a valóság", érdemes óvatosan megkérdezni, hogy nem inkább egy gondosan szerkesztett történetet hallasz-e.

---

Ha már itt tartunk, saját magadtól is kérdezhetsz:

Mi maradt ki abból, ahogyan magamról beszélek?
Hol kezdődik a történetem, és miért pont ott?
Milyen érzelmi hatást várok, amikor elmesélem?
Milyen más történetet lehetne ugyanebből az életből elmondani?

A kellemetlen felismerés az, hogy több verzió is létezik.
A felszabadító felismerés az, hogy választhatsz közülük.

A valóság adott.
A tények korlátozottak.
A narratíva… részben rajtad múlik.

És igen, néha érdemes újraszerkeszteni.